Iskolánk Honvéd Kadét programban tanuló diákjai részt vettek a március 15-ei városi ünnepségen.
A program a Szentháromság templomban vette kezdetét Ágoston Atya, lelki vezetőnk, által celebrált szentmisével a Hazáért. A Béke, Szabadság és Testvériség eszméje, kérése még ma is időszerű.
A program 10:00 órakor a Széchényi téren, a Forradalmi emlékműnél folytatódott, ahol Mucsi András, Békés Város Önkormányzatának Humán és Szociális Bizottságának elnöke mondta el ünnepi beszédét.
Az ünnepi műsor után a Magyar Honvédség 4. Területvédelmi Ezred 101. Fekete Imre Területvédelmi Zászlóalj képviselőinek közreműködésével került sor a koszorúzásra. Iskolánk vezetői mellett a Honvéd Kadétok képviseletében Bíró Szabina diákparlament elnökjelölt és Borbély István rótta le tiszteletét a hősök emléke előtt.