Több volt, mint szerencse, hogy fogadták diákjainkat és a kísérő tanárokat a Magyar Honvédség 86. Szolnok Helikopter Bázisán. Már hónapokkal ezelőtt felvetődött, hogy ha engedélyezik, betekintünk a szolnoki forgószárnyasok életébe. Dr. Koller József dandártábornok, bázisparancsnok március közepén engedélyezte a laktanyalátogatást. Március 30-án, szerda reggel már a hatalmas katonai objektum kapuszolgálatánál vártak minket. Fekete Anna kolléganőnk rutinosan, percre pontosan tartotta a menetidőt. Miért volt több szerencsénél a ritka lehetőség? Azért mert akárhogy is nézzük, a pandémia még mindig itt maradt, de főként azért, mert a közeli háborús helyzetben eleinte nem is igen reménykedtünk az engedélyezésben. Ám az sem lényegtelen, hogy intézményünk ez év elején csatlakozott a Magyar Honvédség Kadét Programjához.
Repültünk a szimulátoron
Ahogy katonai kísérőnk fogadott, Jónás Mariann és Rácz Albert meg is jegyezte, egy „igazi katonanő” jött. Természetesen gyakorló, vagyis terepszínű ruhában. Első utunk a helikopter-szimulátorokhoz vezetett. Tíz tagú csapatunk itt kettévált, mindegyik csoport egy külön számítógépes pilótafülkébe ülhetett. Annyira élethű a repülés – még ha egyhelyben ülünk is -, hogy akinek gyengébb a gyomra, az csak rövidebb ideig bírja. És bizony kiderül, ez, és a kép, nem csak egy síkban mozog, mint egy autó, hanem fel-és le. Olyannyira, hogy amikor kiszálltak, Bálint Sanyi vagy Szilágyi Martin lába alatt is – mint a többieknél – kicsit mozgott az anyaföld.
Találkozás egy volt tanulónkkal
Iskolánk egykori tanulójával a szimulátoros épület előtt futottunk össze. Helga igazgatónő nevében ajándékot adtunk át neki, és mindannyiunk jókívánságát. Különösen kemény, katonás alakulatnál szolgál. Szereti hivatását, szívvel-lélekkel katonáskodik. És ami fontos, nemcsak arra büszke, hogy a legjobbak között lehet, hanem arra is, hogy a békési alma mátertől olyan indíttatást kapott, olyan készségeket sajátított el, amelyek a legspeciálisabb katonai feladatok végrehajtásának alapját adták.
A március 30-i, szerdai, szolnoki utunkon a diákjaink közül ott volt Balázs Károly, Szilágyi Martin, Tóth Máté, Rácz Albert, Jónás Mariann, Adamik László.
A hangárban
Amikor olvassátok a tudósítást, bizonyára rájöttettek, hogy nem minden bemutatóról készíthettünk fotókat. A következő helyszínről sem, a hangárról sem, ahol az új Airbus helikoptereket a H145M típusokat szerelik és ellenőrzik a repülések szünetében. Ezeket a forgószárnyasoknak – mint dr. Koller József dandártábornok egy korábbi sajtóinterjúban hansúlyozta - a jövőben is a legjobb gazdája akar lenni az ország egyik legnagyobb bázisa. És mindenkinek tudnia kell, hogy az új helikoptereket nem csak a helikopterbázis kapta, nem is a Magyar Honvédség, hanem a magyar emberek, a biztonságuk érdekében.
Együd Imre tanárúr elmondta, hogy a géphez a hozzánk közeli Gyulán készülnek alkatrészek. Itt precíziós fémalkatrészeket gyártanak a teljes Airbus helikopter-termékcsalád részére. Azt csak a kételkedőknek említem meg, hogy lám-lám, érdemes tanulni, és a mi, békési iskolánkban érettségizni, hisz ki tudja, mikor, hol lesz szükség egy magas szintű tudásra.
A toronyból hazáig látni
Legalábbis a radarképernyőn. Harmadik állomásunk az irányítótorony volt. Itt még azt is észlelik, ha a békéscsabai Kvasz András repülőtéren felemelkedik egy gép. Azt pedig méginkább, hogy mikor, merre tartanak a nagy gépek. Megtudtuk, hogy a magyar légtérben naponta többezer repülőgép halad keresztül. Mi pedig saját szemünkkel láttuk, hogy miként végzi el iskolaköreit egy motoros gyakorlógép.
Fogtuk a botkormányt
Ez nem mindenkinek adatik meg! A tanhangárban, ahol tisztek, altisztek ismerkednek a helikopterek és a merevszárnyúak működésével, jöttünkre, már tolták is a létrát a harci helikopterhez. Rengeteg műszer, hatalmas, többezer lőerő. Igen, itt is minden igazi. Kipróbálhattunk mindent, s a tisztek, a segítő tiszthelyettesek minden kérdésre készségesen válaszoltak. Aki csak tehette, mindenki átértezhette, milyen egy pár percre a pilóta helyén ülni. Ki tudja, a jobb tanulóink egyike-másika egyszer majd igazából megteheti. De ahhoz tanulni és tanulni kell…
Rozsé Atya kápolnájában
A harci eszközök és a laktanya megtekintése után Kálinger Roland alezredes, tábori lelkész várt minket, tájékoztatót hallgattuk meg tőle. Rozsé Atya – ahogy a katonák hívják – a helikopter bázis kápolnájában fogadott. Lám ilyen is létezik egy laktanyában! Érthető is, hisz itt is éppen olyan test-lélek emberek élnek, szolgálnak, mint a kerítésen kívül a civil életben. Ők biztosítják a hazánk védelmét. Rozsé Atya elmondta, hogy a pap feladatai hasonlóak itt, mint a nem egyenruhás hívek között. A nagy különbség az, hogy küldetését egy másik, kötöttebb, nehezebb, emberpróbáló helyzetben kell megoldani. Itt, ahol kemény fegyelem, és rend uralkodik. Nem csak együtt kell lennie katonáival, bajtársaival, de erősíteni kell őket, s olykor szó szerint is lelket önt beléjük. Megtudtuk tőle, hogy több külföldi veszélyes misszióban szolgált már. Elkísérte katonáinkat. Isten segítségével támogatta őket félelmeikben, magányukban, törődéseikben. Természetesen más helyőrségekben is szolgálnak papok, együtt katonáinkkal, jóban és rosszban.
Lám mennyire hasonlóak a papi feladatok „kinn és benn”! Nem sokkal látogatásunk után, ugyanúgy, mint civil életben, Rozsé Atyának a katolikus esküvő előtti jegyes oktatásra kellett mennie. Búcsúzóúl, mindenkinek átadott egy igazi – és céljának megfelelően nyomtatott – terepszínű kicsiny Bibliát, Újszövetséget. Adamik Laci, Tóth Máté, de a többiek is, már a kápolnában belelapoztak a zsebméretű Szentírásba.
Szurmay Zoltán hitoktató