Iskolánk tanulóinak egy kis csoportja hétfőn (július 15.-e) korán reggel indult el a Komárom-Esztergom megyei Tatára. Iskolánk még május folyamán pályázott az Esély Budapest Alapítvány által szervezett, „Tatai élmények táborába”, s mivel a pályázat sikeres volt a GFF-es kiscsapat megtapasztalhatta, milyen a tábori élet. Rengeteg kalanddal, élménnyel, eseménnyel és barátokkal gazdagodott a társaság.
Hétfőn 9 órakor gördültek ki a suli parkolóból a kisbuszok, melyekben az izgatott táborozók már alig várták a megérkezést, az út felétől már igazi kihívást jelentett nyugton maradni, a türelem szükséges volt a közel 4 órás út átvészeléséhez. A következő küldetést már mindenki nagyobb örömmel vette, indulhatott az altábor, a házacskák, és a szobák felfedezése. A szobák kiosztása, és a bepakolás után indult is a tópart felfedezése a kísérő tanárnő (Moldován-Garas Helga) vezetésével. A tatai Öreg-tó körülbelül 3-5 perc sétával könnyen elérhető a tábortól, így sok szerepe jutott később is a kalandok során. 
Elcsodálkozva tekintettek körbe a tónál, aminek a másik partján elhelyezkedik többek között a tatai vár, az Eötvös József Gimnázium és a kilátó is. A fodrozódó víz, a fák és a gyönyörű épületek a háttérben szinte festői képet alkotnak.
A táborba visszasétálva, a finom vacsora után bemutatkozó est következett, ahova iskolánk egy kis versesprodukcióval készült. A pár rímes (és reméljük nem rémes) sor próbálta át adni iskolánk és településünk hangulatát. A produkció végén nem maradt el a tapsvihar, ami reméljük, hogy az előadásnak és nem annak véget érésének szólt. Minden iskola bemutatkozott a maga módján, voltak, akik tánccal, énekkel készültek, de akadtak, akik szintén rímekbe szedték a történetük, és olyanok is, akiknél saját szavaival mutatta be a kísérő a csapatát.
Ezek után házi „discová” alakult a nagyterem, ahol kicsi és nagy együtt rophatta takarodóig. Csapatunk döbbenten tapasztalta, öregszik, hiszen a kisebbek sokkal tovább bírták energiával.
Kedden reggel az első éjszaka után könnyed reggeli tornával kezdődött a tóparton a csapat első igazi, teljes tábori napja. Karola néni átmozgatta az alvástól elgémberedett táborlakókat és frissen indulhatott a mozgalmas nap reggel.
A reggeli és egy kis pihenés után begördült a tábor elé a városnéző kisvonat, azaz a dottó, amellyel végig lehet tekinteni a történelmi város nevezetességeit. A csoport egyik tagja végül bekéredzkedett a vezető melletti ülésbe, és a mozdonyból tekinthetett végig a település utcáin. Többször is, és több helyszínről is látni lehetett az Öreg-tavat. Hol közelebbről, hol távolabbról.
A tó mesterséges, de a város igazi büszkesége, és ez meg is látszik, a városiak imádnak a tónál sétálni akár kutyával vagy kisgyerekkel. Illetve sok kenust, vitorlást lehet látni.
De látható volt a kilátó, a vár, a kálvária domb, a főtér, és egyéb érdekességek. Minden látványossághoz információkat is kapott a csapat. Bár Tatát a vizek városának nevezik, joggal nevezhetnénk akár a malmok városának is, hiszen számos található itt belőlük. Összességében nem csak az információk, hanem az élmény is nagyon új volt. Egyszerűen semmihez sem hasonlítható az, mikor egy új várost ily módon fedez fel az ember. Az ilyen városnéző utak hangulata egyedi, és pont ezért feledhetetlen élmény. Még a nagy melegben is kellemesen érezni lehetett a szellőt, a bámészkodás közben. Azt hiszem, itt érezte igazán a csapat, hogy elindult valami, egy élmény, ami teljesen más, mint az eddig tapasztalt kalandjaink.
Persze ezután sem folytatódott események nélkül a nap, sőt ellenkezőleg. A hét egyik legnagyobb élménye következett. A kis csapat megmártózhatott a tó vízében. Jó fiatalokhoz híven már hétfő délután mindenki csobbanni akart, így kicsit úgy tűnt, hogy évszázadok teltek el kedd délutánig. De végül elő kerülhettek a fürdőruhák és kezdődhetett a legközkedveltebb nyári program. Voltak, akik a frizbit dobálták egymásnak, voltak, akik egy kisebb labdát, de persze akadtak úszkálók, és céltalanul lubickolók is. Emellett nádból készült kishajócskák is elsüllyedhettek 1 perces kis „életük” után, és a kavicsoknak is alkalma nyílt megnézni a felszínt, meg a kezeinek. Persze volt, aki inkább a tó partját választotta és az árnyékban cseverészett vagy éppen a napon süttette a hasát. De végül mindenki vonakodva sétált vissza a táborba, hiszen a pancsiból sose elég, de persze tudtuk, más élmény is vár még, nem lehet örökre a tónál ragadni. 
A napnak még része volt egy előadás is az önismeretről, ahol a táborozók megtudhatták mi is ez a fogalom, és hogy mennyire is függ másoktól. Az előadó egy hitoktató, Karcsi bácsi. Még találkozott vele a csapatunk később is, de már itt látszott, hogy jól lehet vele beszélgetni, ért az emberekhez. Az előadás során az is kiderült, hogy van, aki a jó barátját majomhoz, de van, aki bagolyhoz hasonlítaná. De előkerült a kiscica jelző is. Majd az előadás után a tábor logójával díszített sapkával és tornazsákkal gazdagodott mindenki.
A délután elkövetkező részében szabadon lehetett a programokból választani. Akadtak sport programok, mint a tábori asztali tenisz, röplabda, és lábtengó verseny. A hét további részében is folytatódtak a sportprogramok, a kosár és a foci bajnokságot is megtartották a táborozók között. A Beugró is a programok között szerepelt, amiben különböző jeleneteket kellett improvizálni, kisebb nehezítésekkel. Ez rendkívül vicces helyzeteket szült és egy órára megtöltötte a nevetés a 14-es termet. A sok élmény után ez a nap is lezárult, úgy elrepült az idő, hogy mindenki siethetett zuhanyozni, majd gyorsan ágyba bújni, hogy szerdára is maradjon energia.
Szerda reggel már nem ment reggeli tornára a csapat, de Helga tanárnő pár diákkal együtt kiment futni a tópartra. Ezalatt a többiek még ébredeztek, fésülködtek, készülődtek a napra. A laktató reggeli után egy kis szabadidő következett, lustálkodás, beszélgetés, barátkozás. Ezután környezetvédelmi előadásra ment a kis csapat, ahol érdekes információkat tudhattunk meg, egy kisfilmet és egy dalocskát is halhattunk/láthattunk. Meg lett a kedvenc nótánk, egész nap mindenki fejében egy mondat szólt. „Rózsi néni sok a szatyor”. És azt hiszem, az üzenete is megmaradt a fejekben.
Később sétára indult társaságunk, láttuk a közeli hoteleket, szállókat és még a kajakházat is. Közelebbről megnéztük a vízibicikliket, amik tényleg vízen „járó” biciklik. Láttunk persze a vízen kajakosokat és még sárkányhajót is. Ezután egy füves területen megálltunk energiát gyűjteni, meditált kicsit a csapat, fát ölelgetett. A természetet élvezte a társaság, meg pihent mindenki.
Délután busz indult a tábortól a fényes strandig. Ahol igazi strand élményt kapott a csapat, bár mindenki eldönthette, a medence vagy a tó vize volt számára kellemesebb. Természetesen itt is akadtak, akik napoztak, akik pancsoltak, de a csúszdát is megtámadta a csapat. Elég idő volt felfedezni mindkét medencét, de még a strand büféit is. A büfések jól jártak a diákcsapattal és mindenki meg is találta a kedvére való büfés bódét.
Vacsorára visszaérkezett a busz a csapatokkal a táborba, de hamarosan kisebb holtpont alakult ki a csapat életében. Többen elvesztették a jó kedvük, így a hétközepére, sok volt az új élményből, az impulzusokból. De erre is lett megoldás, összegyűlt egy kisebb csapat, akik kiültek a tópartra naplementét nézni, és beszélgetni kicsit. A látvány, a friss levegő, a beszélgetés a tanárnővel és Karcsi bácsival, hamar túllendítette az érintetteket a bizonyos ponton. 9 órára már az egész csapat a tóparton volt, nézni Tata esti fényeit, és a csillagokat. A hangulat megismételhetetlen volt. Láblógatás a vízbe, ülni a parton, hallgatni az este hangjait, nézni a csillagokat. Szerintem erre emlékezve mindenki érzi az esti levegőt, aki ott volt akkor. Ezután visszaérve a táborba végül egy újabb jó napot zárhatott a csapat, a megingás ellenére is.
Csütörtök reggel már megszokottan indultak a dolgok, eddigre már kialakult a tábor saját rutinja. Persze, ahogy ez lenni szokott, mindig mire majdnem véget ér valami, addigra szokjuk meg. Természetesen ez a nap sem telt el élmények nélkül, sőt. Két előadás is belefért a napba.
Az egyikben az elsősegélyről hallottunk, Emőke, aki gimnáziumi védőnő, elmagyarázta, hogy hogyan kell újra éleszteni, mi az a stabil oldalfekvés, hogy lehet észrevenni vagy feltételezni a gerincsérülést, és mi lehet még a mozgatás kizáró oka. Illetve megtudtuk, hogy mi az a hármas észlelés, és mit kell tenni, ha valaki fulladozik vagy elájul.
Az elméleti rész után, kitelepedtek a csapatok a fűre és ott lehetett gyakorolni egymáson a stabil oldalfektetést.
A nap másik előadása a digitális kompetenciafejlesztés volt. Itt az álhíroldalak veszélyeiről és ismérveiről halhattunk, illetve arról, hogy mi az impresszum, miért fontos, ha egy oldalnak van, vagy ha nincs. A technika ördöge kicsit közbe szólt, de végül nem tette tönkre az előadást, sőt a “bakizás” vicesebbé is tette a programot.
Az információk után indulhatott az élménygyűjtés is, hiszen délután a csoport sétára indult az Angolparkba. A tatai Angolpark igazán fantasztikus élményt és látványt nyújtott. Korábban kívülről már látta a csapat a helyet, a városnézés során, kedden, de most bejárni is alkalom nyílt. Az ott csordogáló víz, a fák és a műromok egyedi hangulatot hoztak létre, az egész helynek egy saját varázslatos világa van, a kissé hosszú séta ellenére is jó élmény volt az ott tett látogatás, hisz a park szépsége egyedülálló.
Ezt követően, a táborba visszaérkezés és egy kis pihenés után indult s a társaság sárkányt vadászni-vagyis pontosabban, hajózni rajta. Az előző napi séta során annyira megtetszett a csapatnak és a kísérőnknek is ez a lehetőség, hogy Helga tanárnő úgy döntött, hogyha a fiataloknak is van kedve, akkor elviszi a társaságot sárkányhajózni. Bár a szél majdnem felborította a terveket, végül kicsit később, mint a tervezett, de diákcsapatunk elindult a tóhoz, a nagy kalandra. A hullámok kicsit nagyobbak voltak, mint kellett volna, de végül így is megvalósult a program. A brigád nehezen szokott össze az evezésbe, nehéz volt megtalálni az összhangot, mire sikerült, a csapat fele már vizes lett, és még a kezük is majdnem összeakadt, de azután nagy nehezen csak meg lett az úgy keresett harmónia és a végére a csapat már igazán megszelídítette a sárkányt.
Ezt követően este vacsora után szabad foglalkozás volt. Megint lehetőség nyílt a társasozásra, beszélgetésekre, barátkozásra. Majd este újra csillagokat néztünk a tó partján és a másnapi búcsú bemutató esthez is íródott a vers.
Mindenki kellemesen elfáradva hajthatta álomra a fejét, és várhatta az utolsó teljes napot az élmények táborában.
Pénteken, elkezdődött az utolsó teljes tábori nap. Miután felkelt és megreggelizett a csapat-az utolsó nap szebbé tételeként kalácsot és kakaót tálaltak reggel, mindenki örömére-, kis szabadidő után elindult megnézni a tatai várat.
A tóparton végig sétálva lassan megérkezett a csoport a várhoz. Az építmény szenzációs látványt nyújt, már távolról is. A kiállításon, több kis modell is látható a várról, amik azt mutatják be, hogy különböző korokban hogy nézett ki az épület. Gyönyörű kőbe faragott ábrákat, illetve faragott oszlopokat, korabeli bútorokat, és berendezési tárgyakat is meglehet tekinteni. Szakszerű vezetéssel járta be a csoport a vár termeit, ahol mindenki látott legalább egy dolgot, ami igazán magával ragadta. A felső emeletről már-már festői a kilátás az Öreg-tóra. A vár időszaki kiállítása is megtekintésre került, ami a magyar dinókról szól. Egy kis filmet is meglehet tekinteni, amin azt mutatják be milyenek lehettek az őskor teremtményei, amik Magyarország területén élhettek. Az építmény kávézóként üzemelő teraszáról is frenetikus a látvány. A hét során tényleg sokat gyönyörködhettünk a látképben, azt hiszem, bátran mondhatom, Tata fenségesen szép város.
Kis közösségünk annyira elveszett a bámészkodásban, hogy még az ebédlő ajtaján is picit megkésve ért be. A melegben tett sietős visszafelé út után csak úgy ürültek ki a kancsók, és teltek meg a poharak az éltető vízzel.
A kellemes evés, és egy kis jól eső pihenés után, a csoport újra bele vetette magát Tata felfedezésébe, ezúttal biciklivel. A túra útja a tó partján kezdődött, majd a városban folytatódott, a csoport megnézte a Geoparkot is, és számukra ismeretlen új utakat fedezett fel. A tatai levegőn és mesébe illő környezetben még biciklizni is más élmény. A kilátó, amit eddig csak a tó túloldaláról szemlélhettünk, most közelebbi megtekintésre került. Bár végül a belsejébe nem jutott be a csapat, a tervek ellenére. Ezután kifáradva, de töretlen jó kedvvel ért vissza a társaság a táborba és vacsorázott meg.
A vacsora aznap mindenkinek elnyerte a tetszését, hiszen az utolsó vacsora rántott sajt volt krumplival. Az étkezés után aktívan és izgatottan készült a csapat a bemutató esti verses produkciójára. Hamarosan az esti búcsúzáson találtuk magunkat, ahol minden csoport produkcióval mutathatta meg, hogy milyen volt a hete. Az iskolánk ismét nagy sikert aratott, a produkció végén döbbenetes fordulatot láthatott a közönség. Az utolsó versszak egy közös fotóra hívta a csapat újdonsült barátait, és azokat, akik szimpatizálnak velünk, ám ez nem várt lelkesedést váltott ki. Szinte az egész terem felpattant, és a széksorok majdnem teljesen üresek maradtak. Hatalmas tömeg szaladt oda egy fotóra a csapatunkhoz. Ez mindenkit mosolyra késztetett és egy hatalmas élmény volt, pont az i-re.
A fellépések után, a sportversenyek díjkiosztója következett, majd a tanárokat és önkénteseket is jutalmazták, megköszönték munkájukat. A gyűlés vége után, a csapatunk csoportos ölelésbe vonta Helga tanárnőt, megköszönve neki ezzel mindent. (Illetve ezúton bátorkodom mindenki nevében újra megköszönni a felejthetetlen élményt.)
Ezek után a csillagépület újra zenével és fényekkel telt meg, és egy záró “discón” táncolhatták át az estét a táborozók. Kicsi és nagy együtt élvezte az utolsó estét.
Végül kicsit későn, és egy kis pakolás után, de élményekkel telve hajtotta mindenki álomra a fejét utoljára a táborban.
Szombaton eljött a hazamenetel napja. Édeskeserű reggel volt ez, a tábor utolsó reggele. Várta már a csapat a hazaérkezést, de mégis keserű volt magunk mögött hagyni azt a helyet, ami megannyi élményt adott. A reggeli után egy kis úti csomagot is kaptunk, hogy hazafelé se éhezzünk, majd a tanárnő leült az utolsó tábori beszélgetésre a csapattal. Végül egy kis idő után mindenki elindult haza, kiürült a tábor, és vegyes érzésekkel vettük tudomásul, ennek is vége van. De őszintén hiszem azt, hogy ez az egy hét mindenki fejében egy örök és fantasztikus emlék marad.
Engedjen meg nekem a kedves olvasó pár utolsó gondolatot. Mindenkinek nagyon köszönjük a tábort, aki segített a létre jöttében. Köszönet az önkénteseknek, a szervezőknek, és persze a kísérőnknek. Ha egy diák olvassa, őt pedig arra buzdítom, hogy vágjon bele az új élményekbe. Várjuk a jövő nyarat is, hisz ha újra elnyerjük a pályázatot, jövőre is nekivágunk a kalandoknak.
Az út végső tanulsága az, hogy minden újat ki kell próbálni, élni kell a lehetőségekkel, ki kell lépni a komfortzónából. Gyűjtsünk élményeket, amíg lehet, élvezzük a nyarat, és az életet!
Kenyeres Noémi
Kreatív Ipar 6.0