„Ha itt a nyár, ugye komám, a szív a víznek szalutál
és vígan lépked, akár a tornász
így megy a nagy ho-ho-ho horgász”
Idén is megrendeztük a hagyományos kollégiumi horgászversenyt. Ezúttal sem voltunk híján jelentkezőknek. Ahogy az elmúlt években, ezen a kellemesen enyhe május végi napon is Vésztő felé vettük az irányt, ahol a Mágori Horgászegyesület kezelésében lévő Kecskés-zugi holtágban telepedtek le felszerelésükkel kollégistáink. Páran már igazi profi eszközökkel érkeztek, hiszen nem most kezdték ezt a csodálatos sportágat. Három kategóriában zajlott a verseny: A fogott halak száma, összsúlya és a legnagyobb súlyú hal alapján hirdettünk eredményt.
Az első helyezettek:
Horváth Regina – legtöbb kifogott hal
Sánta Zoltán – legnagyobb összsúlyú fogás
Tárnok Dávid – legnagyobb kifogott hal
Ezúton is köszönetet mondunk Nagy Imre Zoltánnak, a Mágori Horgász Egyesület elnökének és az egyesületnek a támogatásért és segítségért, ami révén hosszú évek óta ilyen kellemes és kulturált környezetben ismerhetik meg kollégista diákjaink a horgászat csínját-bínját és a nemes versengést. Jövő ilyenkor folytatjuk!
(Lupták Zoltán)