A Gál Ferenc Egyetem Technikum, Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium Szarvasi úti tagintézményében a hagyományoknak megfelelően az idén is megrendezésre került a Roma Kultúra Napja.
A Cigány Himnusz elhangzása után Bozsányi Rebeka 1/9 E osztályos tanulónk beszélt nekünk az ünnep létrejöttéről, jelentőségéről.
Kovács Gizella előadásában meghallgattuk Gyurkovics Tibor Béke című versét.
Meghívásunkat elfogadta Lakatos Béla pedagógus, iskolaigazgató, oktatási szakember, Ács város korábbi polgármestere, a hátrányos helyzetű gyerekek oktatási területén tevékenykedő, a PHARE Forrásközpont vezetője.
Beszélt származásáról, életútjáról. Útmutatást adott a fiataloknak saját életének sikerei és kudarcai bemutatásával.
Szavai hitelességét bizonyítja, hogy 2010-ben megkapta az ácsi roma gyerekek és fogyatékos tanulók iskolai integrációjáért az Európai Tanács fődíját.
Gyöngyösi Renátó és Fekete István zenés összeállításával zárult a rendezvényünk első része.
Külön büszkeség számunkra, hogy ilyen tehetséges diákok is járnak iskolánkba.
„A cigány tánckultúra sajátosságai” címmel készült erre az alkalomra Tarkovács Mátyásné, iskolánk oktatója egy táncokkal, zenével színesített előadással. Nagy figyelemmel, érdeklődéssel hallgatták a jelenlévők.
Vendégünk volt továbbá városunk köztiszteletben álló fiatal vállalkozója, az ország első cigány- éttermének vezetője, Ásós Géza, akit senkinek nem kellett bemutatni, hiszen mindenki ismeri.
Békési származású, külön öröm számunkra, hogy iskolánkhoz személyesen is kötődik, hiszen itt végezte középiskolai tanulmányait.
Életfelfogásának tartja: „Nemcsak játszom a vendéglátós életet, élem is…”
A roma gasztronómia sajátosságait érintve személyes életútján keresztül mutatott példát, hogy akarattal, kitartással, kemény munkával el lehet érni a kitűzött célokat.
Fekete István iskolánk végzős tanulója és Szűcs Norbert kollégánk zenei összeállítása következett, melyet Vadász Adrienn, Szoboszlai Dzsenifer és Rácz Albert szintén végzős tanulóink tánca színesített.
Rendezvényünk zárásaként útravalóul Makula Amina 1/9 F osztályos tanuló tolmácsolta Rostás-Farkas György szavait:
SZÍNEK
Álmomban olyan
helyen jártam,
ahol mindenki
egyforma volt,
bár élénkek
voltak a színek,
a gondolatok,
az emberek egymástól
különböztek,
mégis szót értettek.
Bízunk benne, hogy ezen a rendhagyó napon diákjaink olyan útravalót kaptak vendégeinktől, amelyből a későbbiekben építkezhetnek.
Szeretnénk megköszönni meghívott vendégeinknek, hogy elfogadták felkérésünket és előadásukkal tették még érdekesebbé rendezvényünket.
Köszönetet mondunk a fellépő tanulóinknak, minden kollégánknak, akik áldozatos munkájukkal hozzájárultak az esemény sikeres megrendezéséhez, valamint az iskola vezetőségének az anyagi támogatásért.