Bereczki Péter Bálint is szerepel azon 18 középiskolás között, akik bejutottak a makói Galamb iskolában megrendezett Mezőgazdasági Gépésztechnikus Országos Szakmai Tanulmányi Verseny döntőjébe. A Békésről érkező 19 éves agrárgépész a Rádió 7-nek arról számolt be, hogy családi indítatásra választotta ezt a szakmát, keresztapjának köszönhetően már 6 évesen traktorra ült. A makói döntőben szeretne a tíz legjobb közé kerülni, hiszen az egyetemi továbbtanulásnál ez száz pluszpontot jelent. Bereczki Péter Bálint hozzátette: a magyar mezőgazdaságnak van jövője.
A békési középiskola diákjától megtudtuk: a döntőben többek között szántaniuk is kellett. Sajnos az időjárás nem fogadta a kegyeibe a versenyzőket, így szakadó esőben kellett egymással, illetve a sárral is megküzdeniük. Bereczki Péter Bálint elmondta: a középiskola befejezése után a gödöllői egyetemen szeretné folytatni az agrártanulmányait.
Forrás: radio7.hu