A GFE-Technikum németül tanuló diákjai közül Mór-Baranyai Hédi (9.b), Szász Lehel (9.a), Horváth Regina (11.a) és Németh Esztella (12.a) 2025. április 9-én egy kihelyezett német nyelvórán vettek részt a Német Házban Kissné Tokai Erzsébet német tanárnővel. A helyi német közösség tagjaival együtt tojásfát díszítettek berzselt tojásokkal. Lelkesen segédkezett a jelenlévők apraja és nagyja ennek a szép húsvéti szokásnak a felelevenítésében. A kifújt tyúk,- liba- és pulykatojásokra különböző zöld levelek kerültek; szépen mutatott rajtuk a pitypang, a citromfű és a szarkaláblevél. Miután harisnyába kötözték a tojásokat, vöröshagymalé főzetében megfestették, majd zsír segítségével fényezték a már megszáradt tojásokat.
A tojásfa feldíszítése után a diákok végigjárták a nemzetiségi szobákat. Megcsodálták a helyi németség által összegyűjtött gyönyörű korabeli bútorokat, fényképeket, régi használati tárgyakat. Egy rég elmúlt világ elevenedett meg a szemük előtt, amelyet élővé tettek a hozzájuk fűződő történetek. Ezeket egy-egy különleges darab kapcsán mesélték el nekik az egyesület tagjai, visszaemlékezve akár déd- és ükszüleik tárgyi és szellemi hagyatékára.
Sok szép élménnyel gazdagabban, néhány régi német nyelvű falvédő magyarra fordításával zárták a diákok a kihelyezett tanórát.
Köszönjük Gutiné Beinschrodt Erzsébet Elnök Asszonynak és a Német Ház egyesületi tagjainak, hogy lehetővé tették diákjaink számára ezt a hangulatos, hagyományőrző és különleges német órát.