Ünnepi futáson vettek részt iskolánk Honvéd Kadét tanulói
2022. február 16-án, új helyszínen, Szarvason, a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium és a Honvédelmi Sportközpont között, CISM futáson vett részt iskolánk 14 fővel. Már két éve is aktív részesei voltunk az eseménynek, így már harmadszorra vettünk részt és régi ismerősként tértünk vissza az emlékfutásra.
Miről szólt ez az esemény?
A Nemzetközi Katonai Sporttanács – „CISM – International Day of Military Sports”, minden évben sportolással ünnepli az 1948. február 18-ai megalakulásának évfordulóját, tehát idén a 75. alkalommal. Ennek keretében a tagországok katonái - világszerte több százezren - egy napon futnak. 2009-től zajlanak ezek az események, melyhez Magyarország 2015-ben csatlakozott. Az esemény fő célja, hogy kihangsúlyozzák a sport jelentőségét a katonai hivatás ellátása során, összehozva a sport iránt elkötelezett hazai és nemzetközi sportszervezeteket, szövetségeket és a civil társadalmat a „Béke és barátság a sporton keresztül!” jelmondat égisze alatt. A CISM futást Békés megyében a Magyar Honvédség 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred 101. Fekete Imre Területvédelmi Zászlóalja szervezte meg.
Tanulóink remekül érezték magukat és könnyedén lefutották a távot, amit katonai alakzatban kellett teljesíteni. Az esemény végén meleg teával várták a résztvevőket a szervezők és bemutatták a HS központot.