Christus Mansionem Benedicat! - Krisztus áldja meg ezt a házat!
Vízkeresztet január 6-án ünnepli a katolikus egyház parancsolt ünnepként. Az epifánia („epiphania Domini”, az „Úr megjelenése”) néven is nevezett nap Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe. Az ünnep emlékeztet minket arra, hogy Jézus Krisztusban Isten megjelent emberként köztünk és elhozta nekünk az üdvösséget. Az ünnep mindennapokban való megjelenése a házak szenteltvízzel való meghintése. Ennek keretében került sor iskolánk szenteltvízzel való felszentelésére. A szertartást Esiobu Anayo Augustus Ágoston atya végezte el, kérve a Teremtő áldását pedagógusainkra, diákjainkra. Az ünnepélyes keretek között, az iskola aulájában lezajlott közös imádság után a tantermek felszentelése is megtörtént. Diákok, és tanárok együtt imádkoztak és vettek részt ezen a lélekemelő eseményen. Fontos, hogy nemcsak az ünnepen, de annak elmúltával is fordítsuk szívünket Isten felé, hogy megláthassuk életünkben és munkánkban kegyelmi ajándékait. Bízzunk abban, hogy átalakuló és zavaros világunkban Isten áldásával és egymást támogató, önzetlen szeretetünkkel és munkánkkal 365 nap múltán is lesz miért hálát adnunk Istennek és egymásnak. Aznap délután a kollégiumba is ellátogatott Ágoston atya, ahol felidézte a Három királyok látogatását a kis Jézusnál, a szentelés fontosságára hívta fel a figyelmet, majd az aulát, illetve a kollégiumi szobákat is felszentelte.