Projektoktatás keretében készítik el saját pályatükrüket a kilencedikes diákok
A kilencedikes tanulók számára a tanévkezdés egy új iskolában kihívásokkal teli időszak. A beilleszkedés hónapjaiban azonban számtalan élménnyel is gazdagodnak. Megismerik osztálytársaikat, oktatóikat, az intézmény egyéb tanulóit, dolgozóit, új iskolájuk épületét és működési rendszerét. Szakmát kezdenek tanulni, és egyik pillanatról a másikra azon kapják magukat, hogy egy-egy szakmacsoporttal kötik össze a nevüket. Gyakran hallják oktatóiktól: „Jöjjenek velem a közszolgálatisok!”, vagy „A vendéglátósok a 111-es teremben kezdenek.” De mit is jelentenek ezek a „felnőttesen-komolyan” hangzó kifejezések?
A Munkavállalói ismeretek elnevezésű tantárgyat a két szakma diákjai közösen tanulják, ez pedig kitűnő alkalmat teremt az osztály számára, hogy ezt a kérdést maguk válaszolhassák meg. Az egész tanéven át tartó projekt során elismert szakemberek látogatják hétről hétre a 9.B osztály vendégtéri szaktechnikus és közszolgálati technikus tanulóit, segítve őket, hogy el tudják helyezni magukat a szakmai palettán. Ez az oktatásszervezési módszer lehetőséget ad arra, hogy a fiatalok ne csak passzívan fogadják be a tudást, hanem ők maguk is aktívan részt vehessenek az elsajátításában. A meghívott szakemberek informális, barátságos légkört teremtve, nyitottan állnak a fiatalokhoz, és amellett, hogy mesélnek saját szakmai pályafutásukról, a munkahelyükön működő rendszerekről, kötetlen beszélgetés keretében adnak tanácsot a fiataloknak abban, hogy mely ismeretek és kompetenciák szükségesek az adott munkakörök betöltéséhez.
A tanulók a hallottak alapján jegyzetet készítenek, de nem azért, hogy dolgozatot írjanak az új ismeretekből, hanem azért, hogy digitális eszközöket használva, kreatív megoldásokkal egy új produktumot hozzanak létre. A tanév végére ugyanis elkészítik azt a szakmafalat, melyre minden olyan feljegyzett gondolat, tulajdonság, szakmai kifejezés és elvárás felkerül majd, amelyek megragadtak bennük a beszélgetések alkalmával.
A színes feliratokkal és fotókkal teli fal a szakmai vizsgákig fogja díszíteni osztálytermüket, emlékeztetve őket a lehetséges pályaképekre, a szakmai elvárásokra, a fejlesztendő területekre és az érettebb gondolkodásra.
A 2022/23-as tanév első félévében öt szakember fogadta el meghívásunkat, akik értékes hozzájárulása nélkül a Karrier Projekt nem valósulhatott volna meg. Ezúton is köszönjük a részvételt dr. Szabó László Károlynak, a Békési Járási Hivatal hivatalvezetőjének, Gál Lászlónak, a Nagyház Pince Borozó tulajdonosának, dr. Hajdú Antal rendőr ezredesnek, a Békéscsabai Rendőrkapitányság nyugalmazott rendőrkapitányának, Tóth-Rostás Zita rendőr főtörzsőrmesternek, a Békési Rendőrkapitányság bűn- és balesetmegelőzési előadójának, és Juhász Ildikónak, a békéscsabai Arcanum Hotel**** marketingmenedzserének.
A projekt koordinátora: Palyusik Éva