Három felejthetetlen hetet tudhat maga mögött a huszonhat fiatal, aki részt vett a görögországi szakmai gyakorlaton Intézményünk kiemelt figyelmet fordít a nemzetközi pályázatokra, melyekre kitűnő le ...
A görög istenek lakhelyére látogattunk Az Olimposz-hegységet ostromolták meg tanítványaink a harmadik kirándulós napon, Litohoro falu érintésével, amely skanzenként óvja a régi épületeket. Az új épül ...
Több százméteres sziklacsúcsokra épült kolostorok vártak ránk Kalambaka faluban egy ikonfestő műhely felkeresésével kezdték a kirándulást Görögországban tartózkodó diákjaink, majd egy festői sziklán ...
Kultúra és szakma egyetlen napon Észak-Görögország legnagyobb városát keresték fel az Erasmus+ mobilitásban részt vevő tanítványaink. A Szent-Demeter-bazilika meglátogatása után megtekintették a váro ...
Az olimposzi Riviérán folytatnak gyakorlatot tanítványaink Háromhetes gyakorlatra érkezett a thesszaloniki repülőtérre huszonhat tanítványunk és két kísérő tanáruk, hogy mezőgazdasági és vendéglátó g ...
Lengyelországi szakmai úton vettek részt a mezőgazdaság és a turizmus-vendéglátás ágazatok oktatói Az ERASMUS+ program keretében iskolánk által megnyert 2021-1-HU01-KA122-VET-000017102 „A GFE Technik ...
A Wacław Felczak Alapítvány Polonica Varietas pályázata negyedik alkalommal tette lehetővé 14 tanulónk és két kísérő tanár négynapos lengyelországi utazását. Iskolánk tanulóinak ismét lehetősége nyíl ...
A Wacław Felczak Alapítványhoz benyújtott Polonica Varietas elnevezésű pályázat negyedjére is zöld utat kapott, 14 tanulónk utazhat Sziléziába A Wacław Felczak Alapítvány már negyedik alakommal teszi ...
A közelmúltban elhunyt királynő kedvenc süteményeinek újragondolt, békési elemekkel gazdagított kompozíciójával nyűgözte le a zsűrit iskolánk gasztro-csapata a XVI. Békési Tökmulatság süteménykészítő ...
Portfólió témák után kutatnak legfiatalabb vendéglátósaink Szeptemberben gyakran érezzük úgy, hogy a tanév vége olyan messze van még, hogy talán sosem jön el. Nincsenek ezzel viszont így iskolánk 1/9 ...