Nyúl- és fácánboncolás, sziklakertépítés, fácánnevelés megtekintése és dámvadismeret… csak a főbb irányvonalakat megemlítve a hétvégi programból. A fácán és a nyúl külső-belső összehasonlító anatómiájával, faji sajátosságaival, életmódjával, betegségeinek áttekintésével telt a csütörtök. Másnap az iskola erdészeti gyűjteményes kertjében ismerkedtünk az erdőalkotó növényfajokkal, a parkok kedvelt fáival. Megoldandó feladatként az előkészített anyagokból sziklakertet kellett építeni a hallgatóknak, ahol a munkamegosztást, a csapatmunka erejét, az esztétikumot és a szakmai gondolkodást gyakorolhatták. Szombaton kilátogattunk a tangazdaságba, ahol a szántóföldi növényfajok közül azokkal a tömeg- és abraktakarmányokkal foglalkoztunk, melyek a vadetetésben jelentőséggel bírnak. Majd a Tarhosi Önkormányzat fácánnevelő telepét tekintettük meg Balog Mariann vezetésével. Délben már a DALERD Zrt. Gyulai Erdészetében voltunk, ahol Mészáros Attila fővadász úr érdekes és informatív előadását hallgattuk meg Magyarország egyik legkülönlegesebb genetikai tulajdonságokkal rendelkező dámszarvas állományával kapcsolatban. Téma volt többek között a terítékkészítés, a vadnak kijáró tisztelet megadása, az elejtett vad kezelése. A területen elejtett bikák több mint 50%-a érmes. A vadászkürt gyönyörű hangjával zártuk a napot.
Békés, 2020. október 14.
Szlota József
oktató