Novemberi Nyílt- és Pályaorientációs Napunkon békési és szeghalmi diákokat fogadtunk, de vendégeink mellett iskolánk korábbi tanulói is meglátogatták intézményünket.
Ködbe burkolózott november 10-én a Hőzső utca, a csípősebb őszi időjárás ellenére azonban színes programokkal készültünk az érdeklődőknek. A 9 órakor kezdődő eseményt végül kegyeibe fogadta a Nap, így nem csak a beltéri, de a kültéri bemutatóinkat is zökkenőmentesen meg tudtuk tartani. A délelőtt során több mint 200 diák és szülő ismerkedett meg iskoláink értékeivel. Az Agrár-gépész szakirány ezúttal az 5-ös számú tanműhelyben tartotta meg hagyományosan népszerűnek tekinthető kiállítását. Szládek László tanár úr vezetésével gépésztechnikusaink hozták közelebb a szakmai érdekességeket az egybegyűlteknek. A legmodernebb távirányítású eszközök mellett ezúttal a nosztalgiázni vágyóknak is kedvezett a szakirány, ugyanis egy 40 éves méretarányos Rába Steiger makett is megtekinthető volt a tanműhelyben. Mivel fontos intézményünknek a hagyományőrzés, ezért külön öröm volt számunkra, hogy több, iskolánk korábbi tanulója immár szülőként keresett fel minket, szem előtt tartva a gyerekük továbbtanulását.