A Békés Megyei Kormányhivatallal konzorciumban megvalósuló Erasmus+ KA2 „Back to learning” című stratégiai partnerség pályázat 2. nemzetközi partnertalálkozójára került sor Írország fővárosában, Dublinban.
A vendéglátó intézmény a Ballymun Felnőtt Olvasás és Írás Fejlesztő Intézet volt. Intézményünket két munkatársunk képviselte a partnertalálkozón.
A rendezvény alkalmával Marton József igazgatóhelyettes összegezte az első partnertalálkozón megismert azon jó gyakorlatokat, melyek a magyarországi alapkompetencia fejlesztésben hasznosíthatók lehetnek, felhasználhatók a magyarországi fejlesztések során.
A programok között megismerhettük a fogadó intézmény tevékenységét, különös tekintettel a felnőttek alapkompetencia fejlesztésében közreműködő tutorok felkészítésének gyakorlatát, az alapkompetencia fejlesztésben alkalmazott tananyagokat, módszereket. Sikeres projektjeik bemutatására is sor került, pl. a STAR projekt, amelyben a drog rehabilitációs program, családtámogatási szolgáltatások és az alapkompetencia fejlesztés összekapcsolódik.
Lehetőségünk volt egy látogatást tenni a Ballymun Rediscovery Centre-ben, amely egy kreatív helyszíne az emberi kapcsolatok építésének, és a „zöldebb élet” megvalósításához kapcsolódó ötleteknek, forrásoknak.