Iskolánk hosszú ideje eredményesen vesz részt pályázatokon. Az Erasmus+, a Visegrádi Alap, kereteiben és támogatásai révén diákjaink és oktatóink számos jó gyakorlatot ismertek meg például Németországban, Spanyolországban, Észtországban, Görögországban, Olaszországban, Lengyelországban, Szlovákiában.
A megszerzett ismeretek és tapasztalatok gyakorlati hasznosulása úgy biztosítható, ha az oktatóink és diákjaink által megismert jó gyakorlatokat, új ismereteket iskolánk egész közösségével, együttműködő partnereinkkel megosztjuk. Az pedig egyáltalán nem mellékes, hogy ezt milyen formában tesszük. Kulcsfontosságú a szakszerű, célirányos, mindenki számára érthető és ösztönző kommunikáció. Fontos számunkra az is, hogy minél szélesebb körben legyünk mi is ismertek és mások is lássák, hogy milyen jól tesszük a dolgunkat. Ezzel is ösztönözzük a fiatalokat, hogy iskolánkat válasszák.
Ezért is vettünk részt a Tempus Közalapítvány az Erasmus+ és az Európai Szolidaritási Testület projektek megvalósítóinak szervezett kommunikációs tréningjén, Budapesten. A szeptember 20-án, Budapesten rendezett, „Egymástól tanulunk, együtt fejlődünk” című egésznapos programban intézményünket Lupták Zoltán kollégánk képviselte.
Az interaktív tréningen a networking, a közösségi média, a kreatív szövegírás, a honlapkészítés, a disszeminációs rendezvények, jó gyakorlataink, tapasztalataink megosztása, a média megjelenés kapott kiemelt figyelmet. A résztvevők helyzetgyakorlatok, rögtönzések, csoportfoglalkozások keretében gazdagodtak új ismeretekkel hivatásos kommunikátorok, „coach-ok” által és a rendezvény új szakmai kapcsolatok kialakítását is lehetővé tette.