2015. 11. 21. Iskolánk idén regisztrált a Katolikus Iskolák Sportszövetségéhez és első alkalommal utazott Balassagyarmaton rendezett 24. Floorball kupára. A kupára az ország minden részéről érkeztek ...
2015. 11. 19-én 14,00 órától a meghirdetett iskolai miunden évfolyamnak szóló fizika tesztverseny megtartásra került. Elsősorban 9-10. évgfolyamról érkeztek tanulók, akik nagy lelkesedéssel vetették ...
A Békés Megyei Tisza Kálmán Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium fontosnak tartotta, hogy hagyományteremtő céllal ezentúl a Katolikus Karitász védőszentjeiről kellő módon megemlékezzen. Elsőként ...
Intézményünk régóta teljes emberi nyitottsággal fordul a sérült embertársak felé. Ezúttal a Siketek és Nagyothallók Országos Egyesületével együttműködve /SINOSZ/ 2015. november 19-én, csütörtökön érk ...
A gyulai Karácsonyi János Katolikus Gimnázium 2015. november 13-14-én a József Attila-díjas gyulai költő, Simonyi Imre tiszteletére emlékversenyt rendezett. A szervezők versmondásban, zenében, rajzol ...
Szombat délelőtt a Városháza udvarán kezdődött meg a faültetésre szánt fák kiosztása Izsó Gábor polgármester köszöntője és szaktanácsadás után. Iskolánk dolgozói a Szarvasi úti oktatási egységben hár ...
Iskolánk angolos és németes nyelvtanulói részt vesznek a Grimm Könyvkiadó által meghirdetett TIÉD A SZÓ-TÁR! nyelvi versenyen, mely november elején vette kezdetét és egy több hónapon át tartó, igazi ...
November 10-én – megkésve bár – egy játékos vetélkedő keretében megrendeztük az angol nyelvterületen – leginkább gyermekek körében – nagyon népszerűvé vált kelta eredetű ünnephez kapcsolódó iskolai v ...
A Békés Megyei Tisza Kálmán Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium 2015. november 12-én megrendezett nyíltnapon fogadta a kedves érdeklődőket. A megnyitó után a leendő diákok speciális szakma szige ...