Az idei érettségi változásai legjobban a történelem tantárgyat érinti. Ezt a szakma érzi és már harmadik eszmecserét tartottuk a tanév során. Április elsején a Történelemoktatók Szakmai Egyesülete sz ...
Az óvodában hívták föl a figyelmemet egy rendezvényre mely a nevelésről és a problémás gyerekek kezeléséről szólna. Az óvónéniknek és tanító néniknek szóló előadásra kicsit félszegen ültem be, de kel ...
Osztályfőnöki órákon, interaktív foglalkozások keretében kívánjuk megvalósítani iskolai prevenciós programunkat, az áldozattá és elkövetővé válás megelőzésének lehetőségeivel témakörben. Így többek k ...
Ebben a tanévben a 3 éves mezőgazdasági gépész képzésben országos szinten 2430 tanuló vesz részt. Számukra rendezik meg évente a Mezőgazdasági Gépész Szakma Kiváló Tanulója Versenyt. A gödöllői Szent ...
Tisztelt Békési Diákok! Mindenekelőtt szeretnék bemutatkozni: Kecskeméti Gábor vagyok, a Gál Ferenc Főiskola békési középiskolájának tizenharmadik évfolyamos tanulója. Itt szereztem belügyi rendészet ...
2016. január 1-jétől az érettségi megkezdésének feltétele az 50 órányi közösségi szolgálat teljesítése. Iskolánkban haladó hagyomány, hogy a 9.-es tanulók 10-10 óra közösségi munkát teljesítenek isko ...
A Békéscsabai Katasztrófavédelmi Kirendeltség ifjúsági versenyt szervetett. A verseny Sarkadon nagyon szép környezetben az Éden Tó ifjúsági táborban került megrendezésre. A csapatoknak a 6 gyakorlati ...
Óriási sikert ért el a GFF Békési Szakképző Iskola diákja, Szilágyi Károly az immár hagyományos Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa elnevezésű közlekedési verseny Békés megyei döntőjén, 2017. márc ...